Akadnak olyan fejlesztéseink, melyek a jelentősebb újítások miatt kicsit háttérbe szorultak, ezért az aktiválásukat követően még nem sikerült hírt adnunk róluk. Bár számos ügyfelünk időközben valószínűleg már felfedezte őket és örömmel használja, most azért pótoljuk az elmaradásunkat és szót ejtünk ezekről is. A fejlesztéseket a megszokott módon modulokhoz kötötten ismertetjük. A főbb frissítéseink most a… Februári frissítési csomag olvasásának folytatása
Címke: pénzügy
Számlamódosítási kisokos, avagy a módosítás rejtelmei
A CO3 napról-napra folyamatosan fejlődik, ezért gyakran igyekszünk blogbejegyzések formájában is tájékoztatni ügyfeleinket az új fejlesztésekről vagy éppen rávilágítani egy-egy hasznos, már meglévő funkciónkra. A mai cikkünk épp ez utóbbi apropóján született. „Segítség, elrontottam a számlát!” Ismerősen csenghet ez a mondat, főleg az újév elején. Szinte minden vállalkozó életében előfordult már az a helyzet,… Számlamódosítási kisokos, avagy a módosítás rejtelmei olvasásának folytatása
Nagy, nyári frissítés csomag
A nyári időszakban jó néhány újdonság került a rendszerbe a Pénzügy, Raktár és egyéb modulokat érintően. Ezen kívül több apró hibajavítás is történt, melyekről most egyben adunk részletes tájékoztatást. Pénzügy modul változásai Korábban rögzített, majd NAV-ból letöltött költségszámlák összefűzése Rengeteg idő spórolható meg a költségszámlák rögzítésekor a számlák NAV-ból történő letöltésével. Ugyanakkor ez a lehetőség… Nagy, nyári frissítés csomag olvasásának folytatása
Költségszámlák letöltése NAV-ból, ingyen és azonnal
Szinte napra pontosan, 2 hónappal ezelőtt adtunk hírt arról, hogy a költségtételek kezelése megújult. Azaz, ez év februárjától már komplett költségszámla kezelést is nyújt a CO3. Ennek a fejlesztésnek többek között azért volt nagy jelentősége, mert a többsoros költségszámla az alapja az általunk már régóta tervezett, belföldi partner által kiállított számlák automatikus letöltésének és beemelésének.… Költségszámlák letöltése NAV-ból, ingyen és azonnal olvasásának folytatása
Ismét okosabb lett a CO3 – márciusi újdonságok
A tavasz, mint mindenhol, a CO3-ban is a megújulások hónapja. Bár a meteorológiai tavasz még várat magára, a CO3 már elébe ment. Az e havi frissítések most leginkább a Pénzügy modult érintik, de a Raktár modulunk is kapott néhány újítást. NAV küldési hibák kezelése A modul leghasznosabb újdonsága a hónapban egyértelműen a NAV technikai, üzemelési… Ismét okosabb lett a CO3 – márciusi újdonságok olvasásának folytatása
