3 dolog, amire érdemes odafigyelnie a NAV Online számla rendszere kapcsán

Tavaly hírt adtunk az idei évben életbe lépő törvényi változásról, mely szerint bizonyos  kiállított számlákról azonnali adatszolgáltatást szükséges teljesíteni a NAV Online számla rendszere felé. A felkészülést tavaly megkezdtük, értelmeztük a törvény szövegezését, az ahhoz kapcsolódó fejlesztői dokumentációt (XSD séma) és az eddig ismert információk alapján minden szükséges fejlesztést elvégeztünk a rendszerünkön. Az alábbiakban 3 fő pontban gyűjtöttük össze a legfontosabb információkat, mivel bár most még távolinak tűnik, de a július 1-i határidő gyorsan elérkezik.

2018. július 1-jétől indul a kötelező adatszolgáltatás  a NAV Online számla rendszere felé

2018. július 1-jétől kötelező adatot szolgáltatni a legalább 100 ezer forint áthárított áfát tartalmazó, belföldi adóalanyok közötti ügyletekről kiállított számlákról. Ezzel kapcsolatosan a törvényalkotó definiálta a számlákról beküldendő információk körét és annak formáját. Meghatározta továbbá, hogy a számla kibocsátására alkalmas számítástechnikai programnak, programfunkciónak, programmodulnak, ide értve az online számlázó rendszereket is -mint amilyen a CO3- kell teljesítenie az adatszolgáltatást.

Az adatszolgáltatásnak emberi beavatkozás nélkül, a számlázó programból automatikusan és a számla kiállítását követően azonnal kell megtörténnie. Az azonnaliság az ésszerűség határain belül értelmezendő. Így például abban az esetben, ha valaki egyszerre több száz számlát állít ki egy időben -pl. a CO3 tömeges számlázás funkciójával-, akkor a NAV tájékoztatása szerint az azonnali továbbítás akkor is megvalósul, ha a számlák továbbítása akár több órát is igénybe vehet.

Válasszon olyan online számlázó megoldást, amelyik megfelel az új NAV elvárásnak

A CO3 előfizetői számára a NAV Online számla rendszeréhez történő csatlakozást automatikusan biztosítjuk.

Az elmúlt hónapokban keményen dolgoztunk és a fejlesztők számára kialakított NAV Online számla teszt rendszerén keresztül több körben, sikeres számla teszteket hajtottunk végre. Ezek alapján jó hírrel szolgálhatunk: az új szabályozással kapcsolatban jelenleg rendelkezésre álló információk alapján, készen állunk a továbblépésre. Amint a NAV a konkrét, informatikai csatlakozással kapcsolatos információkat közzéteszi a fejlesztők számára -így számunkra is- és megnyitja a rendszerét az online számlázó rendszerek irányába, akkor a CO3 azonnali csatlakozására készen állunk.

Mi történik, ha a számlatömbös, kézi számla kiállítása mellett maradunk?

Tömören összefoglalva, a jelenlegi ismereteink szerint semmi. Ugyanis a kézi számlák esetében az adóhatóság egy webes felületet biztosít az adatszolgáltatás teljesítésére. Ha a kézi számla (számlatömbből kiállított), legalább 100 000 forint áthárított adót tartalmaz, akkor az adatszolgáltatást 5 naptári napon belül kell teljesíteni, mégpedig úgy, hogy az adatokat a webes felületen kell rögzíteni. Azonban ha az ilyen számla 500 000 forint, vagy azt meghaladó összegű áthárított adót tartalmaz, akkor az adatszolgáltatás a számlakibocsátás utáni napon teljesítendő.

Az elmúlt időszak fejlesztései, újdonságok a CO3 rendszerében

Rendszerünkben új jelszó politikát vezettünk be. A jelszavak minimum 8 karakteressé válnak, illetve kisbetű, nagybetű és szám egyidejű alkalmazását követlejük meg. Mindezt felhasználóink még nagyobb biztonsága érdekében tesszük. Az új szabályok minden felhasználónk számára érvényesülnek a következő jelszó változtatáskor. Általánosságban javasoljuk, hogy amennyiben eddig nem tették, úgy a jövőben időről-időre változtassák meg jelszavukat.

A LinkedIn platform használata egyre inkább terjed Magyarországon is. A plaform sajátossága, hogy a felhasználók magukról komolyabb, üzleti jellegű profil képeket töltenek föl. A CO3 lehetőséget biztosít arra, hogy a CRM-be új partner felvitele, vagy meglévő módosítása esetén a Facebook mellett, mostantól LinkedIn profil fotót is lehessen könnyen átemelni. A fotók cégek felvitele esetén is érdekesek lehetnek, ugyanis ez esetben a cég -amennyiben a LinkedIn-en jelen van- logoja tölthető át egy mozdulattal a profil adatlapra.

Visszatérő kérést teljesítünk, mely alapján a Profomra számlákon a Díjbekérő szót is  megjelenítjük. Noha a két szó jelentése ugyanaz, annak értelmezése nem minden esetben egyértelmű felhasználóink ügyfelei számára.

Bugfixek

A CO3 működése közben általunk észrevett, vagy felénk jelzett hibákat folyamatosan javítjuk. Az elmúlt időszakban az alábbi javítások kerültek a rendszerbe:

  • Raktárközi mozgatás jóváhagyása esetén – amelyik fiókban ez be van kapcsolva – az automatikus készlet szinkron külső URL felé nem futott le.
  • CRM modulban a partnerekhez választható fotó esetén, a Facebook profil fotó letöltés javítása.
  • Ha nincs az adott évben létrehozott projekt és az alapértelmezett nézet az “Akutális projekt” nézet, akkor Javascript hiba miatt pl. a Kimutatások legördülő nem működött megfelelően.
  • Naptár heti nézet hiba javítása – az események elcsúsztak a fejlécben megjelenített napokhoz képest.
  • Az idegen nyelven kiállított számla, az eredetitől eltérő nyelvi környezetben történő megnyitásakor, több számlaszám esetén a bankszámla legördülő nem áll rá az eredetileg kiválasztott számlára.
  • Bejövő számla másolása után bizonyos esetekben a Számlakép feltöltése gomb nem jelent meg.
  • Naptár iCal szinkronizáció bug problémá megoldása.

Comments are closed.