Negyedéves frissítési csomag

Az elmúlt negyedévben több fejlesztést publikáltunk és apróbb hibák javítását végeztük el. Ezeket az alábbiakban részletezzük.

NAV újraküldés

A NAV Online Számla 2.0 átállást követően már szinte minden számláról kötelező adatszolgáltatás kell teljesíteni a NAV felé. Ez természetesen magával vonta a NAV számla fogadó kapacitásainak problémáit, lassulást, kiesést, stb. Ezért elkészítettünk egy funkciót, mely segítségével a NAV számára a már kiállított, de valamilyen NAV oldali hiba miatt nem beküldött számlákat újra lehessen küldeni. A CO3 automatikusan érzékeli az ilyen típusú hibákat és ekkor a számla lista képernyőn egy piros háttérszínnel kiemelt üzenetben is tájékoztatást nyújt (pl. a NAV szervere leterhelt). Az ilyen számlákat megnyitva, megjelenik egy NAV Újraküldés feliratú gomb. A gomb megnyomásának hatására a CO3 az adott számlát újraküldi, majd a megszokott módon várakozik a NAV válaszára.

Mesterséges intelligenciával támogatott számla kiállítás

A CO3 egy új, mesterséges intelligenciát alkalmaz a számlák kiállításakor a vevő adatok ellenőrzésére. Ezzel is segítve a számla kiállításakor felmerülő hibák lehetőségét.

Ha cég nevében vélelmezhetően cégre, vagy egyéni vállalkozóra utaló adat van és nincs megadva adószám, akkor a rendszer figyelmeztet ennek pótlására.

Ha a számlázáskor kiválasztott, korábban rögzített partner cég helyett a cégnél dolgozó magánszemélyhez kötődne a számla – péládul évekkel ezelőtti számláz miatt -, akkor azt a rendszer automatikusan detektálja és a számla közvetlenül a cégre készül, annak CRM adatlapjához fog kötődni.

A vevőhöz megadott cím adatok a rendszer automatikusan megvizsgálja. Amennyiben a vizsgálat során hibát talál – például nincs, vagy nem felismerhető az irányítószám és/vagy a város, akkor képernyő üzenetben figyelmezteti a felhasználót.

A tv. szerint külföldi ügyfelek számára készített számlákat nem kell beküldeni a NAV számára. A számla fejrészében kiválasztott ügyfélről a CO3 megpróbálja egy beépített mesterséges intelligencia segítségével eldönteni, hogy az ügyfél belföldi vagy külföldi. Mégis vannak olyan esetek, amikor a rendszer ezt nem tudja egyértelműen megállapítani. Ezekhez az esetkehez ad segítséget a számla fejrészben található Vevő adózási típusa kapcsoló. A kapcsoló segítségével beállítható, hogy az ügyfél külföldi. Ekkor a rendszer a számla nyomtatásakor / kiküldésekor a számlát nem küldi a NAV felé. FIGYELEM! Ez a kapcsoló felülbírálja a rendszer által automatikusan érzékelt adózási típust.

Automatikusan mentett számla tételek

Számla kiállításakor a rendszer automatikusan építi fel a tételekből a tételtörzset. A számla tételsorában így a gépelés megkezdésekor a rendszer felajánlja ezeket. Itt eddig a tétel megnevezése és ára szerepelt. Az adott tétel kiválasztását azonban megkönnyíti, hogy mostantól a tételhez kapcsolódó ÁFA kulcsot is megjelenítjük.

Webáruház integrációk

A Raktárban egy új gyűjtő helyet hoztunk létre a Webshop integrációk kezelésére. A Beállítások oldalról érhető el és jelenleg az egyszerű integrációt segítő Automatikus készlet szinkron, a komplex Egyedi fejlesztés és ShopRenter integráció érhető el. A listát terveink szerint folyamatosan bővítjük, hogy a CO3-at minél egyszerűbben és kényelmesebben lehessen webáruházzal integrálni.

Újdonság a ShopRenter integráció, mely segítségével pillanatok alatt kötheti össze a CO3-at és ShopRenter áruházát, sőt áruházait! Az összekötést követően a ShopRenteren leadott megrendelések a CO3 Vevői megrendelések közé érkeznek, ahol könnyedén kezelhetővé válnak, miközben a raktárkészlete mindig a valós információkat fogja tükrözni.

Automatikus, időszaki, tömeges számlázás

Az automatikus, tömeges számlázás funkciót a NAV Online Számla integrációk és verzió váltások miatt ideiglenesen ki kellet kapcsolnunk. Most azonban elérkezett az idő, hogy ezt a funkciót is visszakapcsoljuk.

Bugfix

  • Mobiltelefonon naptári esemény felvitelekor a képernyő nem volt görgethető.
  • NAV számla duplikált beküldés jelzésének javítása.
  • Személy nevéhez tartozó prefix (pl. Dr., Prof., stb.) átvezetése a rendszer érintett felületein, ahol ez eddig nem jelent meg.
  • Eseménynaplóban megjelenő sorok időrendben visszafelé rendeződnek, így mindig a legfrissebb lesz legfelül.

Comments are closed.