Újabb lehetőség a Partner modulban, javítások a Raktár kezelésében

A megkönnyített regisztráció és a táblagépek felületéhez igazított üdvözlőképernyő mellett a közelmúltban újítottunk a Naptár, a Pénzügyi és a Raktár modulokon. A fejlesztés és javítás azonban nem áll meg, így újabb lehetőségekkel bővült CO3 rendszerünk.

Partner modul:
A partner adatlapok nyomtatása kiegészült egy Beállítási lehetőséggel is. Ennek köszönhetően az ügyfél beállíthatja a nyomtatandó oldal címét, illetve lábjegyzetbe, a partner adatok alá, fix szöveget is elhelyezhet. Ezzel lehetővé válik például a szerződés mellékletének nyomtatása is, melynél a partner adatok is megjelennek, valamint a cím – például „Szerződés 1. sz. melléklet” – illetve a lábléc szövege is, akár ügyvéd által fogalmazott sablonnal.

Javítások:

  • A Raktár modulban eddig a devizás szállítólevélből történő számla kiállításakor a számlán nem jelent meg az árfolyam mező, mellyel azonban már kiegészítettük a rendszert.
  • Emellett a szállítólevélen és számlán a tizedes jegyeket nem lehetett eddig vesszővel, csak ponttal beírni. Mostantól viszont lehet vesszőt is használni, a felület ugyanis pontra konvertálja azt át.
  • Mindezen felül a Partner törzsben az XY számlái linkre kattintva nem mindig jelent meg helyesen XY számlái, ezt azonban szintén javítottuk, hogy ügyfeleink minél zökkenőmentesebben használhassák a CO3 rendszert.